| Szeretettel Köszöntelek Kedves Látogatóm! Szeretném az alábbiakban bemutatni neked a célom és az ahhoz vezető elképzelésem.
Mint mindannyian tudjuk, mindenki szeretne boldog lenni. Ebben az állításban nem kételkedhetünk, sőt! A kérdés csupán az, hogy mit tulajdonítunk ennek a boldogságnak, és mi az, amit képesek vagyunk megtenni hogy elérjük ezt. Ebben már megoszlanak a vélemények. Erősen.
A meggyőződésem, hogy a vágyott boldogság egy mély belső felismerés, ahol a pillanatok impulzív fentje és lentje háttérbe szorul és a saját magunk véleményét és fontosságát felül írja a más -a partnerünk- tapasztalása.
Hogy egyedül sikerülhet-e? Nem tudom. Viszont aki társban gondolkodik, azt nehéz lenne meggyőzni az egyedüllét öröméről. Többek között engem is. Talán ezért is gondoltam azokat segíteni, akik osztják a véleményem, azokat támogatni, akik velem együtt látják a céljukat egy párkapcsolatban. Egy olyan kapcsolatban, amely működik. Egy olyan kapcsolatban, amelyben a kérdések megválaszolást, az elvárások kielégülést és az érdekek a megosztás örömét lelik.
Ezt kívánom nektek! Ezért dolgozom, ezen ügyködöm és ezt támogatom. És együtt sikerülni fog. Mert együtt leszünk és teszünk. Sikerülni fog, mert a legjobbat hozzuk ki a helyzetből! A helyzetből, amely mindig ott van, tehát a lehetőség és az esély is.
Van rá Chance! Mindenki valakié! Fehér Anikó Gyere el és próbáld ki!
A keresőben megtalálható tagjaink, a diszkréció miatt, csak tagságunk töredékét reprezentálja.
|
|
|